Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Iránytű a tehetséghez

2013. november 10.

A tehetseg.hu honlap büszkesége az interaktív Tehetségtérkép, ami naprakészen mutatja meg, hol terem a tehetség.

A Kárpát-medencére kiterjedő Tehetségtérkép célja, hogy egyetlen, könnyen átlátható felületen tárolja a magyar nyelvű tehetségsegítéssel és tehetséggondozással kapcsolatos tevékenységeket. Mint minden hasonló kiadványnak, a folyamatosan változó, jelenleg több mint 1300 bejegyzést tartalmazó interaktív Tehetségtérképnek is az a célja, hogy az érdeklődők számára friss információkkal szolgáljon arról, hogy hol, mikor, mi, milyen keretek között történik a hazai tehetséggondozás területén. 
 
 
Tehetségtérkép működése egyszerű és felhasználóbarát: a megfelelő szűrők beállításával gyorsan megtalálhatjuk, milyen programok, képzések, jó gyakorlatok működnek lakóhelyünk közelében vagy másutt. Emellett természetesen szintén ezen a felületen tájékozódhatunk a Tehetségpontok ma már több mint ezer tagból álló hálózatáról, továbbá arról, hol működnek az országban Tehetségsegítő Tanácsok. 
 
A Programok pontra kattintva a nemrég lezajlott, illetve a közeljövőben sorra kerülő, tehetséggondozással kapcsolatos rendezvények helyszínéről, időpontjáról, témájáról értesülhetünk. Itt többek között a Nemzeti Tehetség Program aktuális lehetőségeit bemutató rendezvénysorozat állomásairól, konferenciákról, díjátadókról, fiatal tehetségeket megszólító művészeti vagy tudományos találkozókról tájékozódhatunk.
 
A Képzések a felnőtteket, elsősorban a tehetséggondozó pedagógusokat célozzák: a regionális képzések térképre rendezése, majd az egyes programok címére kattintás után részletes információkat kapunk arról, hogy milyen jellegű képzésről van szó, továbbá hogy hány főt, hol, mikor, milyen időtartamban várnak a szervezők. A Jó gyakorlatok térképével könnyen megtalálhatjuk, hogy lakóhelyünkön vagy annak közelében működik-e például vizuális tehetségsegítő program, nyelvi vagy logikai kreativitást fejlesztő műhely, esetleg kémia tehetségsegítő szakkör. 
 
A Kárpát-medencében már több mint hetven helyen működő Tehetségsegítő Tanácsok olyan helyi vagy térségi kezdeményezésre létrejött szerveződések, melyek a lehető legszélesebb szakmai és civil összefogással segítik a tehetségek felkutatását és fejlesztését. Az ország területén közel arányosan eloszló tanácsok célja röviden a tehetségbarát társadalom megalapozása. A Tehetségtérkép ezeket az intézményeket is képes listázni: jelenleg Budapesten és környékén például tizenegy Tehetségsegítő Tanács működik, közöttük több egyetemi fenntartóval rendelkezik, de a sajátos nevelési igényű vagy a roma tehetségek fejlődését segítő tanács, illetve ezek elérhetősége, tagjainak neve és pozíciója is elérhető itt. 
 
 
Tehetségtérkép adatbázisának legnagyobb részét természetesen a Tehetségpontok alkotják. Könnyen kideríthető például, hogy Szegeden és közvetlen vonzáskörzetében több mint két tucat Tehetségpont közül válogathatnak az érdeklődő fiatalok és szüleik. Ezek között óvoda és gimnázium épp úgy megtalálható, mint nonprofit vállalkozás vagy alapfokú művészetoktatási intézmény. És persze a Szegedi Tudományegyetem Tehetségpontja is, melynek adatlapján a felsőoktatási tehetséggondozás meglévő és tervezett programjairól is tájékozódhatunk.