Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Háromnapos képzéssorozat a Tehetségházban

2024. július 9.

Beszámoló a Matehetsz júliusi nyílt képzéseiről

A Tehetségházban július első hetében három egymást követő napon három képzés valósult meg, amelyekre tanítók, tanárok, a pedagógusok munkáját közvetlenül segítő szakemberek jelentkezhettek.

 

 

 

 

 

 
Első nap: 10 óra 20 játék: ismerkedés, önismeret, figyelem, empátia
 
Az első képzés középpontjában az empátia és az önismeret fejlesztése állt. A résztvevő pedagógusok különböző játékokat ismerhettek meg, amelyek segítenek a diákok érzelmi intelligenciájának fejlesztésében. A játékok célja, hogy a tanulók jobban megértsék és átérezzék társaik érzéseit és helyzetét, így támogatóbb és együttműködőbb diákközösségek alakulhassanak ki. A résztvevők a képzést követően sok játék leírásával játéktárat is kaptak. A visszajelzésekből kiderült, hogy a képzés oktatójának, Bajorné Lobenwein Beának a munkája nagyban hozzájárult a nap hasznosságához és élményszerűségéhez.

 

 

Második nap: Pályatervezés támogatása, tehetségek pályaorientációja

A második nap a pályatanácsadásra összpontosított. Pszichológus oktatónk, Páskuné Dr. Kiss Judit segítségével a képzés során a pedagógusok és szakemberek olyan információkat és technikákat sajátítottak el, amelyekkel hatékonyabban tudják segíteni a diákokat a pályaválasztásukban.
A képzés átfogó célja a köznevelésben előírt pályaorientációs teendők támogatása – a pszichológia tudományos és gyakorlati eszköztárával. A pályaorientáció ma már nem tesztek kitöltését jelenti, hanem a tanulók előtt álló életpálya teljes ívének átgondolását, egyéb, nem szakmai életszerepekkel integráltan.

 

Harmadik nap: Gondolkodásfejlesztés táblajátékkal

A képzéssorozat zárónapján Kovácsné Dr. Nagy Emese vezetésével a táblajátékok oktatási célú használata volt terítéken. A résztvevők megismerhették a logikai- és táblajátékok sokszínűségét, a különböző táblás játékok fajtáit, szabályait, illetve alkalmazásának lehetőségét az értelmi képességek fejlesztésében, a szabadidő igényes, tartalmas eltöltésében, a társas élet erősítésében, a rendszeres megmérettetésre és a versenyzésre való kondicionálásában.

 

A háromnapos képzéssorozat a Tehetségházban nagy sikerrel zárult. A résztvevő pedagógusok és szakemberek nemcsak új módszereket és technikákat sajátítottak el, hanem motivációval és inspirációval is feltöltődtek. Elmondásuk alapján – bár a nyári szünidő éppen most kezdődött el, mégis – izgatottan várják, hogy alkalmazhassák az elhangzottakat a mindennapi oktatásban. A jó hangulatú és tartalmas képzések hozzájárultak ahhoz, hogy a résztvevők még hatékonyabban és kreatívabban végezhessék munkájukat, így a diákok is közvetlenül profitálhatnak majd az új ismeretekből és megközelítésekből.

A Matehetsz továbbra is elkötelezetten támogatja az iskolai szakemberek szakmai fejlődését.