Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, a Matehetsz alelnöke

2022. március 12.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 2022. március 11-én a Várkert Bazárban március 15-e alkalmából állami kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át. Dr. Polonkai Mária, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnöke, a Matehetsz alelnöke, a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi docense Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült a tehetséggondozás iránt elhivatott pályája, különösképp az Arany János Programok, a Géniusz és a Tehetséghidak Programok kidolgozása illetve megvalósítása érdekében végzett sokrétű munkája elismeréseképp.

Polonkai Mária pedagógusi pályafutását a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban kezdte, ahol 1973-1979 között osztályfőnökként, kémia és fizika szakos tanárként részt vett a fakultációs rendszerű oktatás kidolgozásában és kipróbálásában. Pedagógusként a tanulók személyiségének fejlesztésére nagy gondot fordított – a hátrányos helyzetű tanulók egyéni fejlesztése egyike volt legfőbb tevékenységeinek a kollégiummal közösen.

1979-től a Kossuth Lajos Tudományegyetemen kutatóként folytatta pályafutását.  1982-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját, majd 1984-től oktatói státuszban bekapcsolódott a tanárképzésbe. Egyetemi adjunktusként neveléstörténetet, didaktikát, tantervelméletet, tantervfejlesztést, később tanterv- és programkészítést és értékelést tanított. Ezzel párhuzamosan részt vett a sarkadi Ady Endre Kísérleti Gimnázium tantervének, értékelési rendszerének kidolgozásában, ahol két alkalommal érettségi elnök is volt.
Egyetemi oktató munkája mellett 1992-ben társszerzőként többekkel elkészítette a tantervfejlesztő szakpedagógusok posztgraduális képzésének programját (tantervét). Az ezt követő évben az MKM a Pszichológiai Intézettel közösen engedélyezte a „Közoktatási vezető” szakirányú továbbképzés indítását, mely tantervének megalkotásában aktívan részt vett, később pedig a továbbképzés szervezője lett. Ezzel párhuzamosan kidolgozásra került a „Tehetségfejlesztési szakértő” szakirányú továbbképzés programja, amelyet nem sokkal később el is indítottak.

1997-től oktatói és oktatásszervezői tevékenységét a Kossuth Lajos Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének Pedagógiai-Pszichológiai Tanszékén folytatta. A felsőoktatásban végzett munkája mellett intenzíven részt vett előadóként a Pedagógiai Intézetek által szervezett pedagógus-továbbképzéseken, tanfolyamokon és iskolák belső továbbképzésein. (Különösen intenzív volt ez a tevékenység, amikor a NAT megjelenésével egyidőben társszerzővel elkészült „A helyi tanterv készítésének alapjai I-II.”, illetve „A helyi tantervkészítésének gyakorlata” című kötetei.)
1999-ben az OKÉV Kelet-magyarországi Területi Irodájának irodavezetőjeként aktív szerepet vállalt a szervezet fejlesztésében.  1999-2000 fordulóján a Magyar Tehetséggondozó Társaság alelnöki minőségében az oktatási miniszter megbízta az Arany János Tehetséggondozó Program kidolgozásának szakmai irányításával és oktatói tevékenység végzésével is.

2001-től a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója, ahol több továbbképzési és tanárképzési program is fűződik a nevéhez. 2006-ban – munkája elismeréseként – az intézmény a címzetes egyetemi docens címet adományozta részére. 
2007. január 1-től az Oktatási Hivatal Észak-alföldi Regionális Igazgatóság igazgatójaként tevékenykedett, majd ugyanezen év őszétől az Oktatási és Kulturális Minisztérium hat tantárgy tehetséggondozó kerettanterve elkészítésének irányítására kérte fel.

2009-től folyamatosan részt vett a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) által megvalósított EU-s pályázatok kidolgozásában és megvalósításában. 2009-től a Géniusz Integrált Tehetségsegítő Programban, 2012-től a Tehetséghidakban és 2016-tól a Tehetségek Magyarországa kiemelt projektben vállalt meghatározó szerepet. (Ez utóbbinak a szakmai vezetője volt a Matehetsz részéről.)  2014-től a Matehetsz alelnöke is.

2011 februárjában nyugdíjba vonult, de azóta is felettébb aktív.  2011 szeptemberétől oktatott a Budapesti Műszaki Egyetem Műszaki Pedagógiai Tanszékén a Közoktatási vezető és pedagógus–szakvizsga szakirányú továbbképzési szakán.
2012 januárjától az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetnek is dolgozott, emellett részt vett a Nemzeti Tehetség Program pályázatainak lebonyolításában, a Nemzeti Tehetség Program Szakmai Tanács vezetőjeként. Ugyanebben az évben irányításával készült el az Arany János Tehetséggondozó Program és az Arany János Kollégiumi Program kerettanterve.

Polonkai Mária 2017 júniusában, a tehetséggondozásban végzett munkája elismeréseként Bonis Bona Életműdíjban részesült. 2019 áprilisában megválasztották a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács elnökévé, emellett betölti a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum társelnöki tisztjét is.

Az elmúlt három évtizedben Polonkai Mária segítőként 23 alkalommal vett részt a Suliszerviz Oktatási és Szakértői Iroda által szervezett Országos Közoktatási Szakértői Konferencián. Minden alkalommal levezető elnökként, előadóként, szekcióvezetőként vette ki részét a munkából.

A szakember jelenleg a Debreceni Egyetem szakvizsgás képzésében tevékenykedik, emellett felnőttképzési szakértői munkában és az Arany János Tehetséggondozó Programban, mint a Szakmai Tanácsadó Testület tagja vesz részt.

A Dr. Polonkai Máriával készült legutóbbi interjúnkat ITT olvashatják.