Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Pallai Károly Sándor

Pallai Károly Sándor
Munkakör: 
doktorandusz

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Az egyetemen tutorálási ösztöndíjak révén lehetőségem volt egyszemélyes szemináriumok keretében kipróbálni a mentorált szerepet. A La femme magazin „50 tehetséges magyar fiatal” pályázata lehetővé tette, hogy fél éven keresztül ismét mentorált lehessek. Tanulmányaim különböző szakaszaiban számos kiváló pedagógust, tudóst ismerhettem meg. Legfőbb célom mindig is az volt, hogy szociálisan és kulturálisan érzékeny, a világról megalapozott tudással rendelkező, nemzetközileg nyitott, az európai értékeket eredményesen képviselő, társadalmilag aktív generációk nevelésében, oktatásában működhessen közre. Úgy vélem erre kiváló lehetőség minden tehetségsegítő program. Elvárás helyett tehát inkább reményről beszélnék; hiszem, hogy az irodalom, a költészet társadalomformáló, alakító és változtató erő. Remélem, hogy ennek megfelelően tudom mentori feladataimat gyakorolni és tovább tudom adni ezt a szemléletmódot.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Legfőbb mentorom, támogatóm mindig édesanyám volt, aki pedagógusként, közoktatási vezetőként, tehetségfejlesztő szakértőként és emberileg is az elsődleges minta volt számomra. Előrehaladásom legfontosabb támogatója is minden téren ő volt. Az irodalom szeretetét otthonról hoztam, ahogy a megalkuvást nem ismerő, áldozatos munka és eltökéltség mintáját is.

Meghatározó hatással gimnáziumi magyartanárom, Tóth Péter volt rám. A költészet és az irodalomtudomány melletti elköteleződésemet ezek az évek érlelték, az ő odaadó embersége, tudása kijelölte a későbbi irányt, csakúgy mint franciatanárom Bölkény Zsuzsanna hatása. Műveltsége, támogatása pályaválasztásomat meghatározó minta lett számomra.

Szakmai szempontból a legtöbbet Dr. Tóth Rékának köszönhetem, aki már egyetemi tanulmányaim elejétől mentorom, témavezetőm lett. Az ő hatására kezdtem a Karib-tenger irodalmaival foglalkozni, a vele elemzett művekben szerettem meg a kreol nyelvet és találtam rá későbbi kutatási területeimre. Azóta is minden kezdeményezésemben, célomban aktívan támogat szakmailag és emberileg egyaránt. Ilyen mentor nélkül nem tudtam volna eredményesen folytatni kutatásaimat és talán nem is kezdtem volna az óceánok irodalmával, kultúrájával foglalkozni, ami nélkül ma már elképzelhetetlen lenne az életem.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
A sikerek, az eredmények mindig rengeteg harccal, nehézséggel, küzdelemmel, felülemelkedéssel, átértékeléssel járnak együtt. Nagyon lényeges, hogy az adottságok fáradhatatlan munkával, alázattal, kitartással és szenvedéllyel párosuljanak. A pályájuk elején járó vagy pályaválasztás előtt álló fiatal tehetségek számára sorsdöntő fontosságú lehet a nekik szentelt figyelem, a személyes történetek, tapasztalatok megosztása. Fontos, hogy a szakmai kérdések megvitatása mellett támogatást is kapjanak, kérdéseiket, kétségeiket is megoszthassák. A mentor személye mellett a segítségével kötött ismeretségek, új kapcsolatok is meghatározhatják a mentoráltak jövőjének alakulását. A program keretében is megvalósuló személyes kapcsolat, eszmecsere és egyéni támogatás olyan érték és lehetőség, amit más nem pótolhat. A mentoráltak számára biztosított média-megjelenések döntő szerepet játszhatnak a pályán való indulásukban és abban, hogy a társadalom számára olyan fiatalok álljanak példaképként, akik tehetségükkel, elkötelezettségükkel, kemény munkájukkal és igazi értéket teremtő tevékenységükkel megérdemelik ezt. Mentorként tehát célom ilyen lehetőségek megteremtése is.