Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Simon cég

Genius Loci Díj 2018 - regionális kategória

A Simon cégnek, és személyesen Simon Istvánnak meghatározó szerepe volt a duális képzési forma bevezetésében a felsőoktatásba a Közép-Dunántúli Régióban. Az elsők között kötötte meg az Óbudai Egyetemmel a duális képzésre az együttműködési szerződést. A felsőoktatáson kívül a szakképzés gyakorlati támogatása is fontos a cég számára. A hallgatók és tanulók képzésére speciális mentorprogramot dolgoztak ki. Ki kell emelni, hogy a vállalkozás Székesfehérvárnak, Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő iparvárosának a közvetlen közelében működik, hihetetlenül modern technológiai színvonalat képviselve. Simon István és munkatársai szívügyüknek tekintik a magasan kvalifikált, gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakemberek képzését, és személyesen is sokat tesznek a technológiai fejlesztés mellett az emberi erőforrások képzése területén.

Simon István és vállalkozása 2013-tól vesz részt az oktatási intézményekkel karöltve az utánpótlás kinevelésében. A diákok számára előnyös, hogy már a tanulmányi éveik alatt is ismerkedhetnek a munka világával, a cég pedig a legmodernebb ismereteket adja át nekik, azaz, tanulmányaik befejezésével olyan kész szakemberekké válnak, akik ismerik a gyártási folyamatokat és a gyártóberendezéseket. 

A gyakorlati képzést 2 szakmunkástanulóval indították el, mára 16 tanulónak 4 szakmában biztosítanak évközi gyakorlati helyet a tanműhelyben, a munkájukat két felkészült főállású szakoktató segíti.

A duális képzésről szóló együttműködési megállapodást 2015-ben írták alá az Óbudai Egyetemmel. Az eddig végzett diákok közül többeknek konkrét állást is biztosított a cég, és az idén végzettek közül is soknak tesznek állásajánlatot.

A vállalkozást Simon István egyszemélyes cégként alapította 1985-ben. A cég azóta is töretlenül fejlődik, ma már közel 400 munkavállalót foglalkoztat. A cég a közép-dunántúli régió egyik legjelentősebb műanyagalkatrész-gyártójává vált, elsősorban az autóipari elektromos csatlakozók, hangrendszerek és az egészségügyben használt műanyag alkatrészek piacán. Termékeik 95%-át az autóipar hasznosítja.