Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Matematika, fizika, informatika, közgazdaságtan: komplex fejlesztés a Földes Ferenc Gimnáziumban JG 330 000 032

GlobalID:
JG 330 000 032
Kidolgozó:
Kovács Attiláné
Alkalmazók:
Indulás dátuma:
2014
Kapcsolattartó:
Középiskolások felkészítése tantárgyi versenyekre.

A felkészülést októberben kezdtük el, hisz ebben a tanévben is komoly versenyeken indultak el diákjaink, és az itt szerzett információkat jól tudták alkalmazni. Kialakítottuk a csoportokat, akikkel együtt készülünk az intenzív hétvégékre, foglalkozásokra. Hét közben szakkörökön készítettük elő a hétvégéket.
Szükségesnek tarjuk az alkalmazott matematika sokrétű bemutatását az informatika, és a természettudományi tárgyak tantárgyi koncentrációjában. Ez a program így kiszélesítheti a tehetséggondozási lehetőségeket, és szakmai felkészülési lehetőséget biztosíthat az érdeklődő tanulóknak az összetett, vagy komplex tantárgyi versenyekre való felkészülésben.

A diákmentorok eddig is segítették a diákok versenyfelkészítését, de a program lehetőséget ad jelenlegi tevékenységüknek, kutatási területüknek, eredményeiknek a bemutatására és kapcsolódási pontokat nyithat a középiskolás diákok innovációs tevékenységéhez.

Nagyon fontosnak tartjuk a természettudományos tantárgyak összekapcsolását, a kapcsolódási pontok hangsúlyozását. A négy diákmentor ezekre mutat rá.
A három intenzív hétvége nagyon tartalmas volt, sokat fejlődtek a tanulók, hiszen e foglalkozások eltértek az átlagos tanóráktól. Nívócsoportos oktatást, teamoktatást, a tanulók feladatmegoldásra szerveződése (projektoktatás) típusú oktatási módot alkalmaztunk, amit tanórán nem tehetünk meg.

A diákmentorokkal történő közös munka nagyon jó hangulatú volt, sokat kérdeztek a tanulók, ha valami nem volt számukra világos, ami előrevitte az együttgondolkodást. Mivel a négy diákmentor különböző területen dolgozott a tanulókkal (matematika, fizika, informatika, közgazdaságtan, matematikai elemzés), nagy várakozással tekintettek a hétvégék elé a hétközi felkészítések után. A szüneteket is tartalommal töltötték meg a diákmentorok: meséltek az egyetemi életről, oktatási formákról és mindenről, ami érdekelte a programban részt vevőket.

A foglalkozásokat minden alkalommal közös játékkal zártuk: ennek nagy sikere volt.
A program a Pannon-tenger Múzeum megtekintésével ért véget április elején, de megbeszéltük, hogy a következő évben folytatni fogjuk az elkezdett munkát, hiszen ez egy tartalmas év volt, sokat profitáltak az itt elhangzott információkból a diákjaink különböző versenyeken. Nagy az érdeklődés a program iránt a többi tanulónál is, ezért a mostani csoport mellé újak indításában gondolkodunk a munkaközösségen belül.