Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Beszámoló a 2017-es Felfedezettjeinktől: Mohai Viola

2017. szeptember 25.

13 éves, Pécs

Nemzeti Tehetségsegítő Tanács „Felfedezettjeink” 2017. - Különdíj 

Milyen területen volt szükséges segítségre és hogyan használtad fel a díj összegét?

Nagyon örültem a díjnak, és nagyon hálás vagyok azoknak, akik ezt lehetővé tették számomra. Nehéz anyagi helyzetben vagyunk, mert jelenleg csak apukámnak van munkahelye. Zsófia nővérem Németországban tanul, bátyám érettségi előtt áll ebben az évben, tehát a szüleimnek nagy könnyebbség volt, hogy legalább a rám eső költségek egy részét a különdíj biztosítani tudta. Hangszerem az oboa elég egyedi és nagyfokú odafigyelést, karbantartást igényel. A hozzátartozó nádak is sokba kerülnek, és még nem beszéltem a zeneiskolai oktatás díjáról sem (ami éves szinten 70 000 Ft). Tehát ezekre ment az Önöktől kapott támogatás, nagyon köszönöm még egyszer!!

Milyen eredményeid voltak az elmúlt bő félévben? 

Márciusban volt Kaposváron egy Regionális verseny, melyen a saját korcsoportomban II. helyezett lettem (I. helyezést nem adtak ki!) Ez év májusában pedig egy vendégszereplésen vettem részt Novi Sad-ban. Évközben több koncerten zenéltem, melyeket a zeneiskola, vagy az általános iskola szervezett. Évvégén a zeneiskolában oboából szaktanári, és még külön igazgatói dicséretben is részesültem. Az általános iskolai tanulmányaimat is jeles eredménnyel zártam. Nyáron felkészítő kurzuson is voltam, de természetesen sokat pihentem. Köszönöm a támogatást!