Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Hrobár Péter

Hrobár Péter
Munkakör: 
ITS Delivery Leader
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Szerettem volna egyrészt megismerni, hogy a mai fiatalok milyen ambíciókkal milyen elképzeléseket kívánnak megvalósítani, másrészt megosztani azt a tapasztalatot, amit az informatikai iparban eltöltött 20 évben szereztem különböző munkakörökben.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Igen, az IBM-en belül nagy hagyománya van a tehetségek támogatásának. Ennek része, hogy olyan mentorokat kapnak a kollégák (köztük én is), akik meg tudják osztani a tapasztalatukat és figyelemmel tudják kísérni a szakmai fejlődést, illetve rendelkezésre állnak, amikor szükség van rájuk.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Talán a legfontosabb oknak azt tartom, hogy mi is ezekkel a kollégákkal fogunk dolgozni, és amennyiben ők sikeresek lesznek (és hát azzal, hogy ebbe a programba egyáltalán már bekerültek, részben sikeresek is) akkor mi is azok leszünk.

Adatlap: