Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

MATEHETSZ Hírlevél - 2021. december

Aktuális hírek: 

Megtekinthetők a „Matehetsz Tehetségüzenetek Tára” kisfilmjei

A debreceni Suliszervíz Pedagógiai Intézettel együttműködve, a Matehetsz feliratozott, tematikus kisfilmsorozatként elérhetővé tette a „Tehetségüzenetek Tárát” a YouTube-on található Tehetség Csatornáján. A néhány perces self-film, illetve self-videó típusú tartalmak elkészítésében olyan tehetségsegítő szakemberek – többek közt a Matehetsz oktatói, pszichológusai – vettek részt, akik a Tehetségek Magyarországa kiemelt projekt keretében kapcsolódtak be a szakmai munkafolyamatokba 2016 és 2021 között.

Változatos témákat érintettek a Matehetsz őszi, online szakmai műhelyei

Novemberben négy szakmai műhelyt is szervezett a Matehetsz, melyek során többek között a tehetséggondozás jövőbeli lehetőségeiről és megoldásairól hallhattak előadásokat tehetségpontok képviselői, tehetséggondozó szakemberek és szakértők. Az alábbiakban rövid összefoglalót olvashatnak az egyes alkalmakról.

Nyolc pedagógus kapta meg idén a Rátz Tanár Úr Életműdíjat

Huszonegyedik alkalommal adták át a Rátz Tanár Úr Életműdíjat azon általános és középiskolában oktató pedagógusoknak, akik a matematika-, fizika-, kémia-, biológiaoktatás területén kimagasló teljesítményt nyújtanak a tantárgyak népszerűsítésében és a tehetséggondozásban.

Fókuszban a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozása

Következő szakmai projektje előkészítésének jegyében a Matehetsz szakmai műhelyt szervezett a hátrányos helyzetű fiatalok tehetséggondozásának témakörében. A Tehetségházban tartott eseményen elhangzó elméleti kérdésekről Fuszek Csilla, a Budapesti Tehetségközpont igazgatója beszélt, míg a témához kapcsolódó gyakorlati megoldásokról Havasi Tibor, a Tapolcsányi Általános Iskolai Kollégium intézményvezetője számolt be.

MATEHETSZ felhívások: 

Felfedezettjeink 2022

A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács (NTT) évek óta nagy érdeklődés mellett hirdeti meg „Felfedezettjeink” pályázatát. Jelen felhívásunkkal a 2020-as, illetve 2021-es év folyamán kimagasló teljesítményt mutató gyermekeket, tanulókat, fiatalokat keresünk.
Programok: 

Felhívás középiskolai matematika – és fizikaversenyekre

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztály különféle versenyeket és más tehetséggondozó rendezvényeket is szervez, elsősorban középiskolások és részben általános iskolások számára. Az idei versenyfelhívások közül ajánlunk néhány matematika-, és fizikaversenyt, amelyet megtalálhatnak a komal.hu weboldalon.