Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szabó Gabriella

A vajdasági népi kultúra őrzője, közvetítője
A Tehetségek Szolgálatáért éves díj - 2021.

Szabó Gabriella 1969. május 18-án született Temerinben. Itt járt általános iskolába, itt lett tagja a helyi néptánccsoportnak az 1980-as évek elején. Ezután Zentán folytatta középiskolai tanulmányait, ekkor már népdalénekesként is láthatták a Hívogató és a Batyu népzenei együttesekben, de szervezője a messze földön híres temerini táncházaknak és már ekkor különféle népzenei, néptáncos versenyeknek. A középiskolások népművészeti vetélkedőjének elindítója barátaival.

Később a Kőketánc vetélkedőt is életre hívja, majd a Durindó és Gyöngyösbokréta szervezői között találja magát. Ezen felül, a Zengő Délvidék is a szívügye, amit Bodor Anikó emlékére hoznak létre Temerinben. Közben a délszláv háború elől Németországba menekül a 90-es évek elején, ahol a stuttgarti magyar néptánccsoporttal megszervezik az első táncházat, segítenek a kapcsolatépítésben, majd visszatérnek férjével szülőföldjükre, hiszen meggyőződésük, hogy itt van dolguk.
Folytatják a megkezdett, részben félbehagyott munkát, de mindeközben új rendezvények is születnek.

Három gyermekét is igyekszik a hagyományok, a valódi értékek irányába segíteni, így valamennyien a magyar népi kultúra hiteles követőivé és hirdetőivé váltak. Közben újságíróként tevékenykedik az Újvidéki Rádió magyar szerkesztőségében, ahol igen szerteágazó tevékenységet folytat, de továbbra is a vajdasági művelődési élet történései a legfontosabbak számára. Ezzel együtt jár, hogy tevékenységét több alkalommal is elismerték. A legnagyobb visszajelzést mégis az jelenti számára, mikor egy-egy településen, faluban régi ismerősként üdvözlik a helyi népdalkörök, zenekarok, tánccsoportok tagjai, a művelődési élet helyi vezetői. Közben szövögeti több, újabb vetélkedő megszervezésének lehetőségét, ahol a hagyományok, a nemzeti értékek, nyelvünk megunhatatlan szépségei iránt kelthetné fel a  
fiatalok, gyerekek érdeklődését.