Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Dr. Zsakó László

A magyarországi informatikai tehetséggondozás ikonikus alakja
A Tehetségek Szolgálatáért életműdíj - 2020.

Dr. Zsakó László az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karán, a Média- és Oktatásinformatika Tanszék tanszékvezető egyetemi docenseként dolgozik, a Neumann János számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetőjeként.
Irányításával alakult ki és kezdetektől fogva részt vett az ELTE-n az informatika tanári szak megteremtésében, így a ma tanító informatikatanárok többsége tőle tanulta a programozás tanításának alapjait. 1992-től részt vesz az INFODIDACT és INFOÉRA -az informatikatanárok legnagyobb- országos konferenciáinak szervezésében, ahol évente összegyűlnek a tehetséggondozással foglalkozó szaktanárok. Kedvelt előadója ezen konferenciáknak. Több nemzetközi konferencia és szakfolyóirat programbizottsági tagja. A DIDMATTECH évente megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciának is magyarországi szervezője.
Az ELTE IK Informatikai Doktori Iskolája Szakmódszertani Programjának vezetőjeként elkötelezetten dolgozik az informatika tanításával kapcsolatos és az informatika más tantárgyakban való felhasználásával kapcsolatos kutatásokban is. Több PhD hallgatót segített az informatikai szakmódszertani és didaktikai témákban való kutatásban. Számos cikke és publikációja jelent meg a hazai és a nemzetközi szakirodalomban a témában.
Kitalálója és elkötelezett szervezője az általános és középiskolások legnagyobb programozási témával kapcsolatos versenyeinek 1985 óta. Nemzetközileg is kiemelkedő versenyrendszert épített fel, amely a legkisebbek LOGO versenyével kezdődik, a felsősök és középiskolások Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Tanulmányi Versenyének programozás kategóriájával folytatódik. A középiskolások számára az OKTV-vel befejeződve szépen vezeti a programozásban tehetséges tanulókat a mélyebb algoritmus-ismeretek elsajátítása felé.

Felépítette a Neumann Tehetséggondozó szakkörök programját: a megyei szintű szakkörökhöz szakirodalommal, szakköri foglalkozási anyagokkal segíti a kollégákat és a diákokat, míg az országos nyílt szakkörökön rendszeresen tartja az előadásokat.
A versenyprogramozásban kitűnő diákok számára szervezi az olimpiai válogatóversenyt. Évtizedek óta részt vesz a Közép-Európai Informatikai Diákolimpiára (CEOI) és a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiára (IOI) kiválogatott magyar csapat felkészítésében. Csapatvezetőként részt is vesz ezeken az olimpiákon.

Szervezője a Nemes Tihamér Nemzetközi Informatikai Verseny és az OKTV alkalma-zói kategóriájának, feladatkitűzője az Izsák Imre Gyula Komplex Természettudományi Verseny programozás részének és minden évben részt vesz a Neumann János Nemzetközi Programtermék Verseny zsűrijében.

A versenyeken kitűnő diákok számára az egyetemen további tehetséggondozó lehetőségeket teremtett meg a Neumann János Tehetséggondozó Kör létrehozásával és működtetésével. 2008 óta szervezője az egyetemisták programozási versenyének is, amire a nemzetközi egyetemista versenyek épülnek.
Az eddigi négy, Magyarországon rendezett CEOI versenybizottsági elnökeként tevékeny szerepet vállalt a nemzetközi versenyek szervezésében is. 

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának elnökeként tevékenykedve elévülhetetlen érdemei vannak az informatikai tehetséggondozás területén, kiemelkedő munkájának köszönhetően érnek el fantasztikus eredményeket a magyar diákok a nemzetközi versenyeken: a CEOI-n elért az évek során elért 2 arany-, 14 ezüst- és 42 bronzérmet, a nemhivatalos országeredmények összesítésében elért 5. helyezés. Az ő tehetséggondozó rendszerében kitűnt és felkészített diákok IOI-n elért 13 arany-, 32 ezüst- és 48 bronzérme, az ország összesített 12. helyezése is magáért beszél.