Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek

Sólyom László volt köztársasági elnök, a Magyar Géniusz Program Tehetségnagykövete 2011-ben alapított Tehetség-ösztöndíjat kimagasló képességű és teljesítményű határon túli és hazai fiatalok külföldi továbbképzésének, tehetségük kibontakoztatásának támogatására a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló 2000. évi XXXIX. törvény 27.§-ának (3) és (4) bekezdése alapján, a volt köztársasági elnökök számára biztosított pénzügyi keret terhére.

Az ösztöndíjat minden évben négy-négy fiatal kaphatja meg, akik egy éven át nagy összegű, havi 2000 eurós (mintegy 600.000 forintos) támogatásban részesülnek.

Az alábbi listában ABC sorrendben, a jobb oldali menüpontban pedig évek szerint található valamennyi Ösztöndíjasunk adatlapja.

Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2019
orvostudomány
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2011.
természettudomány
Gilyén András 1988-ban született Budapesten. Középiskolai tanulmányait a budapesti Szent Margit Gimnáziumban folytatta, ahol 2007-ben érettségizett.
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
robotika
építész
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2012.
építészet
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2016.
zene, kürt
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2019
matematikatudományok
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
fizikus
képzőművész
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2011.
képzőművészet
Kerezsi Nemere Sepsiszentgyörgyön született 1979-ben. 2004-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász, intermédia és tanár szakán.
Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2014.
zene
Sólyom László által adományozott ösztöndíjban részesültek - 2018.
humán tanulmányok