Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Szokolai Ádám Zsolt

Sólyom László által adományozott ösztöndíj 2016.
zene

Szokolay Ádám Zsolt gyermekkora óta a zenének szenteli életét. Négy éves korában kezdett zongorázni az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában, édesanyja, Szokolay Ádámné irányításával. Két év múlva már négy országos zongoraverseny nyertese volt. Nyolc évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségek tagozatára, ahol az évek során tanulmányait Keveházi Gyöngyi, Eckhardt Gábor, Várjon Dénes és Némethy Attila karjai alatt végezte el. 2015-ben a New York-i Bard College Konzervatóriumába nyert felvételt teljes ösztöndíjjal, ahol jelenleg Peter Serkinnel dolgoznak együtt.

A fiatal zongorista számos nemzetközi verseny győztese és díjazottja, többek között a Ferenczy György Nemzetközi Chopin Zongoraversenyről, a Peter Toperczer Kassai Zongoraversenyről és a Stecher & Horowitz New York-i Zongoraversenyről vitt haza díjakat.

Ádám koncertezett Magyarország legtöbb nagyvárosában és Európa valamennyi pódiumán, többek között Párizsban, Bécsben, Moszkvában, Prágában, Zágrábban adott koncerteket. Rendszeresen visszatérő vendége a budapesti Liszt Ferenc Emlékmúzeumnak és a Bartók Béla Emlékháznak. Fellépett a Szegedi Szimfonikus Zenekarral, a Sinfonietta Hungarica zenekarral, a Budapesti Vonósokkal és a Reményi Ede Kamarazenekarral.