Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Havass Miklós

fejlesztő informatikus, vállalatvezető
Magyar Tehetség Nagykövete, 2021

Az első  hazai informatikus generáció tagja, számítástechnikai fejlesztő, vállalatvezető, a magyar számítástechnikai közélet szervezője. Több, rangos díjjal is elismert szakember, aki számos szerepkörben, pozícióban is maradandót alkotott, és aki aktívan foglalkozott a tehetséges fiatalok segítésével is.

A következőket vallja: „…minden ember önmagában álló érték, mással össze nem mérhető, csodálatos lény. Vallom azt, hogy mint szabad személynek, minden embernek felelőssége van a világért, s ezért élete során feladata van. A harmonikus élet nem más, mint e feladat felismerése és az elvégzésére fordított elszánt erőfeszítés. A tehetséges fiatalok adják hazánk jövőjének szellemi bázisát.”

Havass Miklós 1963-ban, Kalmár László híres szegedi számítógéptudományi iskolájában végzett, diplomáját a József Attila Tudományegyetemen szerezte. Három olyan munkahelyen dolgozott, ahol a hazai számítógép alkalmazás alapjai kialakultak, így a Pénzügyminisztérium Szervezési és Ügyvitelgépesítési Intézetében, a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetében is, ahol részt vett  Magyarország első nyugati gyártmányú, tranzisztoros számítógépének beüzemelésében, később pedig az első hazai fejlesztésű EMG 830  számítógép alapszoftver-fejlesztésében. 1972-től az INFELOR Rendszertechnikai Vállalatnál VIDEOTON számítógépek operációs rendszereivel, szoftvertechnológiai feladatokkal és szoftver exporttal foglalkozott. 1986-től az INFELOR majd SZÁMKI jogutódjaként létrejött Számítástechnika Alkalmazási Vállalat (SZÁMALK) vezérigazgatója, majd elnöke volt. A ’90-es évek közepétől érdeklődésének és tevékenységének fókuszában az információs társadalom jelenségei, az oktatás, a távtanulás és az innovációelmélet álltak.

Kezdeményezője és szervezője volt az információs társadalommal kapcsolatos országos stratégiák kidolgozásának is. E munka is tudatosította benne, hogy az ország jövője nagymértékben lakosai műveltségén, iskolázottságán múlik. Többek közt ezért is alapított angol nyelvű általános iskolából, szakközépiskolából és három főiskolából álló iskolarendszert. Az 1980-as években egyik alapítója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak (NJSZT), amelynek idővel főtitkára, majd elnöke lett. A rendszerváltást követő évtizedben elnöke volt még a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének, ill. a Magyar Térinformatikai Társaságnak. Alelnöke volt többek közt a Magyar Tehetséggondozó Egyesületek Szövetségének, ill. társelnöke a Bolyai Műhely Alapítványnak.

Számos hazai és nemzetközi tudományos és társadalmi testület tagja, vezetője. Nős, három gyermek (Norbert, Nikolett, Zsombor) édesapja, tíz unoka nagyapja. Szabadidejében muzsikál egy vonósnégyes tagjaként, emellett fokozottan érdekli a történelem, az irodalom és a filozófia.

Adatlap: