Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Moós Gergely

informatikus, futó
Magyar Tehetség Nagykövete, 2015.

A felkérés időszaka: 2015 - 2019

Moós Gergő példát mutatva beszél, ajánl és szervezi a túlsúlyosok okos és megfelelő terhelésű edzéseit, hogy egészségesebbek és jobb közérzetűek legyenek.

Moós Gergely futó, informatikus, a túlsúlyos embereket közösségi mozgásra ösztönző DK blog és futóközösség alapítója. Egy megrázó családi haláleset folytán Moós Gergely elhatározta, hogy gyökeresen változtat életén, ezért 124 kilósan gyalogolni, majd futni kezdett. Mára már szupermarathon távokon indul, az év minden napján futva jár munkába a Nagyvárad térről Óbudára, ezzel havonta 300-400 km távolságot is teljesítve.

Moós Gergely küldetésének érzi, hogy minden túlsúlyos, futáshoz bátortalan embert megtaláljon, és felállítson a székből, hogy hozzá hasonlóan merjék megváltoztatni életüket. Hisz abban, hogy minden ember képes legyőzni önmagát, és hogy a reménytelennek tűnő helyzetből való fordításhoz nem kell kiválasztottnak lenni. Személyes példájával a korábbi önmagához hasonló otthonülő, megcsömörlött, túlsúlyával vívódó embertársának kíván példát és erőt adni. Moós Gergely blogja nem csak a súlyfelesleggel, de a különböző szenvedélybetegséggel és életmódproblémával küszködő embereknek is adott már kezdőlökést a változtatáshoz, és támogató közeget a kitartó munkához.

Ma már többezren követik blogját, és évente többszáz kezdőt indít el az egészséges, mozgásban gazdag életmód felé edzésterveivel, és a közös edzésekkel. Moós Gergely módszere és példája igen hatékony: a futóközösség többszáz tagja áll rajthoz félmaraton távokon is. Moós Gergely elindította a Mindenfutás Egyeteme című előadássorozatot is, ahol minden hónap első keddjén futó példaképek osztják meg futással kapcsolatos tapasztalataikat az érdeklődőkkel.

Adatlap: