Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Tolnagro Kft.

Genius Loci Díj 2019 - regionális kategória

A Tehetségsegítő Tanács és a vállalkozás együttműködését a tehetséggondozó munka széleskörű fejlesztése motiválta. A Tolnagro számára fontos a tehetséggondozó munka megismerése és elismerése, és ezért hajlandó konkrét anyagi áldozatot vállalni, és forrást biztosítani a Tanács céljaihoz. A mecenatúra jó példa a Tanács tagjainak együttműködésére, amelynek keretében a tankerület, az önkormányzat, a sport- és civilszervezetek és a helyi vállalkozások tesznek közösen a tehetségek kibontakoztatásáért.

A Tolnagro vezetőjének hitvallása, hogy a jó még jobb lesz és ezen az úton haladva szeretné, ha a jövő generációja sokkal jobb lenne, mint a mostani. Mottója pedig a régi bölcsesség, miszerint a jó pap holtig tanul. Ennek jegyében támogatja a cég a város iskoláit, a városi rendezvényeket, a sportegyesületeket, a fiatal sportolók utazásait, fejlődésüket sporteszközök beszerzése révén.

A cég támogatta a helyi tehetségfejlesztő kezdeményezéseket az infrastruktúra fejlesztésén keresztül, az ének-zene szaktanterem kialakításakor hozzájárult a pianínó beszerzéséhez, szabadidős erőpark létrehozásához, a sporttevékenységet pingpongasztal beszerzésével támogatta. Ezen túlmenően támogatott szakmai kirándulásokat, honismereti konferenciát és művészeti együttes külföldi vendégszereplését.

Az együttműködés legfőbb értéke, hogy a pénzbeli hozzájárulás következtében olyan eszközfejlesztések valósulhattak meg, melyek a támogatás nélkül nem jöhettek volna létre. 

A Tolnagro a Tehetségtanács támogatásán túlmenően a várost más területeken is segíti. Mindennapi tevékenysége során nagy fontosságot tulajdonít a környezettudatos működésnek, aminek keretében a vállalat energiaellátásban egyre nagyobb hangsúlyt kap a napenergia. 

A tehetséggondozás a szakképzett munkaerő megszerzése szempontjából is fontos számára, ezért támogat az Állatorvosi Egyetemmel közös projektet is, amelynek során olyan fakultáció indul, ahol a hallgatók a praxisuk megkezdéséhez szükséges szakmai, vállalkozási ismereteket sajátíthatnak el.