Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

MA-ESZT Kft.

Genius Loci Díj 2017., helyi kategória

A vállalkozás hazánk legkeletibb régiójában, Szabolcs- Szatmár- Bereg megyében, Mátészalkától 5 km-re található Nyírmeggyesen működik, tulajdonosai és munkatársai is ebben a községben élnek. A cég vezetői számára nyilvánvaló hogy a helyi iskolába járó tanulók családjának életmódja, anyagi viszonyai nagyon különbözőek. A tanulók 62%-a hátrányos helyzetben él, 15% halmozottan hátrányos helyzetű. A családok szociális, anyagi és kulturális helyzete egymástól nagymértékben eltér, ezért láthatóan nehéz helyzetben vannak a pedagógusok a nevelő és oktató munka során, amikor minden tanuló számára egyenlő hozzáférést kívánnak nyújtani. Számos lehetőséget kínálnak a tehetséggondozás területén: reál és humán tantárgyi fejlesztést, művészeti képzést néptánc, képzőművészet és színjáték terén.

Éppen ezért döntött úgy a vállalkozás, hogy a tőlük telhető módon segítik és támogatják a pedagógusok munkáját. Rendszeresen részt vesznek az iskola rendezvényein, melyeken a cég munkatársai szaktudásukon, munkájukon túlmenően támogatják az iskolát is diákjait szükség szerint: anyagiakkal, fejlesztő eszközközökkel, játékokkal, udvari felszerelésekkel. Rendszeresen szerveznek mikulásszolgálatot, ahol valamennyi gyermek részére meglepetést, játékot és pizzát ajándékoznak. A nehéz helyzetben lévő gyerekek számára ruhaneműt adományoznak, ezzel is segítve a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását és a tehetséges, jó képességű gyermekek fejlesztését.

Az ajánló iskola számára nagyon fontos a cég által nyújtott anyagi támogatás. Önzetlenül támogatják az iskola programjait a jutalmazáshoz szükséges ajándékokkal, műsorok, versenyek megszervezésekor a díszítés elkészítésével, fellépő ruhák beszerzésével, kölcsönzésével. Felnőttként részt vesznek a programok lebonyolításában segítőként és "szereplőként" egyaránt. Jótékonysági bált szerveznek az iskola javára, melynek bevételéből az iskolai tanórák, szakkörök tevékenységét támogatják a szükséges taneszközök beszerzésével.