Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Batta Eszter

Batta Eszter
Munkakör: 
grafikus, tervezőgrafikus
Mentoráltak: 

Milyen elvárásokkal jelentkezett a mentori szerepre?
Megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek a „Tehetség Piactér” programba, és a tőlem telhetően szívesen leszek mindenben a mentoráltam segítségére. Igyekszem folyamatos kommunikációt kialakítani vele és a megszerzett tapasztalataimat átadni részére.

Önnek volt-e mentora, aki akár tanulmányai során, akár később támogatta, segítette szakmai vagy egyéb területen?
Sem a tanulmányaim, sem pedig az eddigi tevékenységem során - számos hazai és nemzetközi eredményem és 62 kiállításom ellenére - nem volt még mentorom.

Miért tartja fontosnak, hogy sikeres szakemberek egyéni segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak?
Először is, fontosnak tartom, hogy minél több tehetséges fiatalról szerezzünk tudomást, mert úgy gondolom, hogy a tehetséges emberek által halad előre a világ. Ők azok, akik hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a mindennapjainkban az értékekre helyeződjön a hangsúly. Ők azok, akik egyéni teljesítményeikkel, eredményeik felsorakoztatásával, példamutatásukkal a jövő generációjának adhatnak hitet és jó irányt.
Ehhez pedig elengedhetetlenül fontos, hogy a sikeres szakemberek segítséget nyújtsanak a pályájuk elején álló tehetséges fiataloknak, mert még a kivételes tehetségek is szinte esélytelenül indulnak az életben, ha nincs egy sikeres szakember, aki segíti, ösztönzi őket. Egy-egy sikeres szakember nemcsak példaképül szolgálhat, hanem értékes tudását is megoszthatja és a tőle telhető minden egyéb segítségével támogathatja a fiatal tehetséget.

Adatlap: