Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Stockholmban a Nemzeti Tehetség Program támogatásával

2018. december 18.

Novák Blanka a 27. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny első helyezettje egy tudományokat népszerűsítő svéd film főszereplője lett.

Az egyéni támogatások körében a Matehetsz évek óta segít versenygyőztes fiatalokat utazási költségek finanszírozásával. A Nemzeti Tehetség Program forrásaiból támogatott utazásokkal a Matehetsz is hozzájárul, hogy a hazai tehetséges fiatalok eljussanak külföldi megmérettetésekre, versenyekre, illetve hogy egyéni teljesítményüket, produktumaikat nemzetközi fórumokon is bemutathassák.

Novák Blanka (jobbról a harmadik) a Stockholm International Youth Science Seminar-on 


A 19 éves Novák Blanka a 2018. december 4. és 11. között megrendezett Stockholm International Youth Science Seminar-on, a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként, a Matehetsz támogatásával képviselte hazánkat. A Nobel Alapítvány támogatásával, 1976 óta megrendezésre kerülő esemény kiemelt célja, hogy a világ minden tájáról érkező, különböző tudományterületen kiemelkedő, huszonöt, 18-24 éves fiatal bemutatásával inspirálja a svéd diákok tudomány iránti érdeklődését, továbbá előmozdítsa a résztvevők tudományos pályáját. A hét során két résztvevőt, az Ausztráliából érkező Han Wangot és a Magyarországot képviselő Novák Blankát választották a svéd középiskolásoknak készülő, tudományokat népszerűsítő film főszereplőinek.

Ezúton is gratulálunk és további sikereket kívánunk Blankának!