Akadálymentes verzió
Menü megnyitása

Harmincnyolc oktatási intézmény kapott Minősített Tehetséggondozó Műhely címet

2017. június 30.

2017. május 31-én 38 intézmény kapott Minősített Tehetséggondozó Műhely címet. Az elismeréseket Dr. Illés Boglárka, az EMMI helyettes államtitkára adta át Budapesten

A Minősített Tehetséggondozó Műhelyek (MTM) olyan országos hálózatként létrejövő, egyenletes területi lefedettséget biztosító tehetséggondozó-mintaintézmények, amelyek a kiemelten tehetséges gyermekekre/tanulókra irányuló tehetséggondozó és tehetségfejlesztő, valamint a tehetséggondozásban szerepet vállaló pedagógusokra, szakemberekre irányuló támogatási, illetve a földrajzi körzetükre irányuló szolgáltatási tevékenységet végeznek, egymással és a körzetükben lévő köznevelési intézményekkel hálózatot alakítanak ki.

Az elismerést elnyert intézmények lehetőséget kapnak arra, hogy az általános- és középiskolás korosztályok körében végzett tehetséggondozó tevékenységüket 2020 végéig kiszámítható keretek között folytassák. Az intézmények között négy budapesti, négy Pest megyei, hat dél-alföldi, hét észak-alföldi, négy nyugat-dunántúli, négy közép-dunántúli, négy dél-dunántúli és öt észak-magyarországi iskola szerepel. Az intézmények többsége a Matehetsz tehetséghálózatának tehetségpontjaként már korábban is magas színvonalú tehetségfejlesztő munkát végzett. A nyertes intézmények közül a legtöbbet a Klebelsberg Központ működteti, emellett felsőoktatási intézmények gyakorlóiskolái, egyházi és alapítványi iskolák váltak MTM-intézménnyé.

Az MTM-hálózat kialakításának célja, hogy minden elért tehetséges tanuló az igényeinek, képességeinek legmegfelelőbb fejlesztésben részesüljön, továbbá, hogy az intézmény meghatározott földrajzi környezetében – ami az MTM-ek esetében egybeesik a székhely szerinti közigazgatási régióval –, más szóval a körzetében elhelyezkedő nevelési-oktatási intézmények számára speciális szolgáltatásokat nyújtson.